Földszint

 (fotó: Hapci)

Nyári ebédkalandjaink második része következik.

Előzmények, tudnivalók, apróbetű az első részben. 

A tavalyi nyárhoz hasonlóan, idén is igyekeztünk az uborkaszezont kihasználni, és érdekes pesti ebédlőhelyeket felfedezni vagy újra felkeresni.

Hogy milyen helyeken szeretünk ebédelni? Ahol jó minőségű alapanyagból, kreatív, de legalább jól elkészített ételeket kínálnak, vagy maga a hely érdekes; azaz az ebéd lényegesen nagyobb élményt nyújt, mint egy átlagos, irodaházbeli menza. Viszont azzal is kénytelenek vagyunk sajnos szembesülni, hogy elvárásainkért cserébe a zsebünkbe is mélyebben, legalább ezerötszáz-kétezer forintnyira kell nyúlnunk, a fine dining éttermek árairól nem is beszélve. Tudjuk, hogy átlagos irodista ezt nem engedheti meg magának minden nap, de néha talán igen.

mk: A nyár pozitív meglepetése a Nyugati és a Podmanicky utca közötti térköves-pázsitos újgödörben. Hetente változó (a Facebookra felrakott) menü, kreatív, izgalmas és - amennyiben a tapasztalatunk általánosítható - jóízű ételekkel. Az adagok inkább kicsik, de az árak - az ebédmenüben - is alacsonyak, és három fogással pont jól lehet lakni. Vagy az izgalmas előételekből esetleg még egyet lehet választani, még úgy is kétezer alatt vagyunk... A hamburgerjük is nagyon jó, könnyű, nem édes zsemléje nekem a legjobb.

mk: Tágas, funkcionálisan, trendisen-egyszerűen berendezett szuterén, kellemes oázis a Hegedűs Gyula utca kifelé sivárodó, külső-újlipótvárosi részén. A helyiség hátsó falát ferde tükör foglalja el, kicsit megnehezíti érzékszerveink működését, ezért ittasan érkezők mindenképpen kapaszkodjanak, amikor lebotorkálnak a lépcsőn.

mk: A Manuel nemzetközi kávézóhálózatának magyar tagja szintén a Nyugati környékén lebzselők ebédelési lehetőségeit bővíti (irigylek mindenkit, aki a környéken dolgozik…). A hely nem igazán ebédelőhely, inkább kávéban profik, de van napi-heti étlap néhány tétellel, jellemzően tészták, rizottó, ilyesmi. Az aktuális kínálatot táblára írják fel (amit aztán lefényképeznek és felraknak a Facebookra, így előre tájékozódhatunk a lehetőségekről). Letisztult, egyszerű, de ízletes fogások, ami ezerötbe belefér. Ha az irodában ingyen van, itt akkor se hagyjuk ki a kávét.

mk: Megjött a reálhozam, irány a Costes. A déli menü 3-3 előételből, főételből és desszertből kombinálható össze. Mindegyik kreatívitást és magabiztos, jó ízlést tükröz. Látványra minden fogás műalkotás, intenzív ízekkel, hibátlan kivitelezéssel. A három fogás előtt házi péksüteményt és vajat, üdvözlőfalatot (spárgahab heringkaviárral, gombacapuccino), utána búcsúdesszerteket (crème brûlée-szerűség, "túró rudi", tökmagolajzselé, csokoládéba mártott physalis) is kapunk. Mindezt csak azért írom le ilyen részletesen, hogy megpróbáljam érzékeltetni, az ételsor sokkal több, mint ebédmenü: a tételek száma, a presztízsalapanyagok és a gondos, munkaigényes elkészítés révén inkább egy kompakt gasztronómiai élményt, és nem "csak" egy igényes ebédet kapunk. Így a menü árát sem érdemes más ebédmenükhöz hasonlítani, de egy pláza átlagos trendi éttermében - nem ebédmenüben - elköltött három fogásnál szinte nem is drágább; az ebéd a nem éppen alulárazott italokkal is simán kijön egy Sziget-napijegy árából, és lehet akkora élmény.

Vége az első résznek.
Második rész hamarosan... 

Családi szubjektív lista

Idén negyedszer nyaraltunk Isztrián. Még így is jócskán maradtak felfedezetlen területek, de jövőre valószínűleg már másfelé vesszük az irányt. A nagyobb, híresebb dolgokról már esett szó; most megbeszéltük családilag, mik voltak számunkra a legnagyobb élmények, a kalauzok ingerküszöbét általában el nem érő dolgokból a legérdekesebbek. Az alábbi eredmény jött ki. 

A kastélytól nem messze, a vasútállomáshoz közel, az Isaszegi út torkolatánál van az egyetem tankertészete.  A város már körbenőtte a Rákos-patak mentén elterülő nagy mezőt, a fóliasátrak feltűnőek a lakótelep háta  mögött. Folyamatosan árulnak valamit, amit a hallgatók gyakorlati oktatásuk során termelnek, ilyenkor leginkább palántát, egész érdekeseket.

Nullaöthuszonnyolc. A Jeszenszky János (avagy Ján Jesenius) Eurocity menetrend szerint kigördül velünk a Keleti pályaudvarról, és tizenhatnegyvenkor már ott is vagyunk a Budweiser (avagy Budvar) látogató-központjában, hogy a kedves hölgy körbevezessen minket a gyárban.

Ahogy említettem, annak idején nagy hatással volt rám, amikor az isztriai nyaraláskor megkóstoltam Chiavalon Sandi olaját. Azóta, ha évente egyszer arra járok, igyekszem a környékbeli termelők olajait megismerni, és ha itthon is belebotlok egy-egy ígéretes üvegbe vagy fémdobozba, szívesen megveszem.

A Magyarországon elérhető választékot nem mondhatnánk gazdagnak, de szerencsére akad néhány kereskedő, akinél (reális áron) lehet hozzá lehet jutni minőségi olívaolajhoz. Mivel egyik pénteken úgyis borokat terveztünk kóstolni (beszámolók itt, itt és itt), gondoltuk, összekötjük a kellemeset a kellemessel, s a borok felnyitása előtt elegáns módon impregnáljuk a bendőnket a magyarországi felhozatal javával, kiegészítve néhány, a nyárról megmaradt isztriai tétellel.

Megint közeledik január vége, itt az ideje kitalálni, hová mit fogunk ültetni, átnézni a magkészleteket - és lassan vethetjük a palánták magjait is.

Ez utóbbival kapcsolatban tudnivalók itt.

Vagy ahogy a másik táblán írják, étterme és borozója a Tartsay Vilmos utcában, az Arcade Bistrotól (földrajzilag) néhány lépésnyire található. Itt folytattuk nyári ebédkalandjainkat, közkívánatra ezúton közreadjuk tapasztalatainkat.
Ahogy korábban is, most is alapvetően hely hangulatát, jellegét, munkanapi ebédnek való megfelelőségét szeretnénk bemutatni, ezért nem szedjük ízekre az egyes fogásokat, inkább a konyha jellegét és az általunk tapasztalt  minőségét szeretnénk általánosságban bemutatni - ha valakinek ez alapján megtetszik a hely, kóstolja meg maga az aznapi kínálatot.

                                                     (fotó: www.diningguide.hu)

Még tavalyelőtt volt szerencsém Zsolt krémeséhez a Maligánban, ahol aztán bérlőcserék történtek, jelenleg pedig épp nem működik.

A krémes akkor nagyon tetszett, ezért nagy várakozással sétáltam fel nyáron a várba, a Zsolt szakmai segítségével működő étterembe.

Minden rosszban van valami jó: az esős nyár miatt kevesebbszer jutottunk el a strandra – viszont kevés olyan év adódik, amikor a mostanihoz hasonló gazdagságban teremnek a gombák az erdőben. Ha valaki szeretné megismerni a lakóhelyén, vagy kedvenc kirándulóhelyén termő gombafajtákat, októberben még itt az alkalom.

A „igazi”, nem termesztett gomba finom csemege, de a piacokon a kínálat gyakran nem túl friss, viszont mindenképpen drága – ezért a piacokon nem az árusokat, hanem inkább a gombavizsgálókat érdemes látogatni... A természethez a mai viszonyoknál közelebb élő emberek mindig is tudták, lakóhelyük környékén milyen gombafajokat érdemes gyűjteni; sok helyen a gomba komoly élelemforrást jelentett ill. jelent a mai napig. Ezt a hagyományt a gombavizsgálókkal jól ellátott városok lakói könnyen feleleveníthetik: ha a kirándulás során gyűjtött, élelmiszer-esélyes gombákat bevisszük a piacra, a gombavizsgáló amellett, hogy elmondja, mi van nálunk, valószínűleg azt is készségesen elmagyarázza, miről lehet az adott fajt felismerni. Így néhány év után mi is tudni fogjuk, melyik az az évszakonkénti néhány faj, amire érdemes vadásznunk.

 fotó: Mák Bistro

Ha az ember második otthona Budapesten, de a Nagykörúton kívül található, általában kevés lehetősége adódik, hogy ebédjét egy konyhájáról híres, színvonalas vendéglátóhelyen költse el.

Ehran és Alma kollégákkal elhatároztuk, hogy idén nyáron, az uborkaszezont kihasználva, igyekszünk lemaradásunkat minél inkább bepótolni ill. felgyülemlett kíváncsiságunkat kielégíteni, ezért néhány alkalommal ebéd céljából elhagytuk klimatizált objektumainkat és bemerészkedtünk a belvárosba.

Mivel nagyon kíváncsiak voltunk rájuk, az első néhány alkalommal a legjobbnak gondolt, legdivatosabb és legtrendibb, gyakori ottebédelésre árfekvésük miatt inkább csak főosztályvezetőtől felfelé ajánlott helyekből válogattunk, egy-egy átlagárjavító hellyel megspékelve.

Tapasztalatainkat ezúton meg is osztjuk – a mellébeszélés mellőzése érdekében, a jól bevált 10-es skálán pontozva azt, hogy az adott helyen adott alkalommal mennyire volt jó ebédelni.

Augusztus 20. környéke nemcsak strandokon, de a kertben is fordulópont. Míg az előbbieknél a nyári szezon végét jelenti, több kedves zöldség (legalábbis nálunk) ilyenkor kezdi első gyümölcseit teremni, hogy aztán október közepéig élvezhessük az ízletes szabadföldi terméseket.

Ropogós, enyhén cukrozott (ettől még ropogósabb), ízletes tésztalapok között intenzív vaníliaízű, sűrű, rezgő krém, amelyet intenzív gyümölcskrém/-hab tetéz/balanszíroz. Intenzív 8 pont.

A cukrászda a templom mögött, a tér keleti oldalán található (tulajdonnévre utaló feliratot én nem találtam). Macaroon ajánlotta még tavaly (hová tűnt Macaroon?), most sikerült eljutni - magyarázatként a nyitvatartási idő: 10 - 17.30. A sütemények tényleg retrójellegűek, jó értelemben. A krémes tojáshangsúlyos, egész szájat betöltő tojáshabbal - mint Illés bácsié, de tisztább ízű. Rajta a tejszínhab tejszínhab, tetején a szokásos karamellás cukormáz. A keretet adó tészta nem ázott el, de jellegtelen, mondhatni szigorúan funkcionális.
Úgy gondoltam, mostantól pontokat is adok (visszamenőleg is) a krémeseknek: szóval, ha pontozni kéne, 10-ből bő 6 pont.

Az említett földrajzi régióban nem beszélhetünk egységes lecsókultúráról: valójában két, egymástól jól megkülön-böztethető irányzat figyelhető meg.

Természetesen abból soha nem lehet baj, ha külföldön járva valamennyire megértjük a helyiek nyelvét, de legalább a feliratokat; ebből a szempontból valamelyik szláv nyelv hézagos ismerete teszi leginkább othonosabbá a Balti-tenger és az Adria közötti környezetünket.
De alapvetően nem ezért ajánlom ezt a könyvet.

Amióta egyszer vettem, mindig ilyet veszek: bár semmilyen minőségi plecsnit nem visel, magyar termék létére az összes általam ismert márkát simán veri. Egyszerű, tiszta, egyenes, harmonikus íz, természetes sűrűség, mintha maga csinálná az ember.

A továbbiakért kattints ide

Az idei, az utóbbi néhány évhez képest szigorúbb tél után kíváncsian várom, mikor kelnek életre a kert fagyérzékenyebb növényei a hosszan tartó, -18 fokot is elérő hideg okozta megpróbáltatások után.

A képen a gödöllői Solier étterem-cukrászda saját márkás, de nem gazdaságos minőségű krémese látható. Másnaposan is jól néz ki.

Épp hogy elolvadt a hó a hosszú tél után (?), de van zöldség, amit már szüretelhetünk: például a csicsókát. Nehéz eldönteni, hogy a leghasznosabb gyomnak, a legízletesebb takarmánynövénynek, vagy a legegyszerűbben termeszthető zöldségfélének tekintsük, de így vagy úgy, nem lesz nehéz dolga, ha valaki csicsókát szeretne termeszteni. Annak is mostanában érdemes nekifogni.

Hétköznapi ebédek kedvelt alapanyaga nálunk a füstöletlen, nyers kolbász. Főzelékhez megsütve feltétnek, vagy száraz hüvelyesekből készült levesbe főzve is jó – ha jó a kolbász. Szokásos beszerzési forrásunknál meglehetősen ingadozik a fűszerezés, legutóbb olyan fokhagymásra sikerült, hogy a bableves csípős lett tőle - gondoltam, idén inkább én csinálok.

avagy az isztriai olívaolaj

 

Amikor 2008 nyarán Chiavalon Sandiéknál beleszagoltam, majd belenyaltam a műanyagpohárba, beleborzongtam: az élmény ugyanolyan nehezen leírható, mondhatni katartikus volt, mint amikor először ittam amolyan igazi, ütős nagy bort.

Kedvenc befőző-paradicsomom az idén furcsán viselkedett: az egyetlen kiültetett tövön az első öt termés csak szeptember végére érett be. Igaz, ezek összesen négy és fél kilót nyomtak.

Számomra a „horvát bor” tavalyig a sötét színű, „jóivású”, de nem kifejezetten érdekes, szamárka-címkés dalmát vörösborokat jelentette. Az isztriai borok szerintem sokkal közelebb állnak az Olaszország északi feléről származókhoz – ami a mindenféle viszonyokat tekintve, persze nem meglepő.