Az útikönyv szerint Isztriát egyre inkább „új Toszkana”-ként szokták tekinteni. A táj valóban olyasmi, és bár Isztria nem rendelkezik Pisahoz vagy Sienahoz mérhető grandiózus műemlékekkel, a számos kisebb-nagyobb városkában sokkal jobban átérezni a kövek középkori hangulatát, mint Toszkana túlzsúfolt turistacélpontjaiban. Isztria ilyen szempontból fordított Toszkana: a tömegek a tengerpart mentén vannak, így a félsziget belsejébe látogatók számára pont azt az élményt nyújtja, ami Toszkanában valószínűleg már elveszett.

A „kövek” mellett a félsziget gasztronómiai szempontból is kifejezetten érdekes, néhány kulcsszó, a tengerből kifogott dolgok mellett: olívaolaj, szarvasgomba, bor, szárított sonka, és Horvátország nemzetközileg legelismertebb éttermei (ami talán többet ér a „Dunakanyar legjobb gitárosa” titulusnál). Különösen szimpatikussá teszi, hogy a magyarországihoz hasonló helyzet érzékelhető: a kínálat nem évtizedek óta kialakult, a vendéglősök, gazdák útkeresése a korábbi mennyiségorientált, a turisták „ellátására” irányuló gazdálkodástól a minőség, egyediség irányában, kezdi meghozni gyümölcseit.

Összességében, aki fel akar fedezni, az Isztriára menjen.

 

 

 

Úgy általában türelmesek, udvariasak; szemlátomást nyugodtak, kiegyensúlyozottak.

 

 

A félsziget elvileg a Rijeka-Trieszt légvonal alatti rész.

A keleti oldalon emelkedik az Ucska-hegy; jellegzetes, tévétornyos orma, mintha Noé bárkája feküdne fejjel lefelé a parton, a félsziget sok távoli pontjáról is fel-felbukkan. A keleti oldalán lévő szűk opatijai partvidék sok (nemcsak közigazgatási) szempontból már a Kvarner-öböl menti régió része.

Az északi rész szürke dimbes-dombos-hegyes vidékei középtájtól vörös földes, szinte-síksággá szelídülnek.

A nyugati part egybefüggő nyaralótelepeivel éles ellentétben áll a délkeleti oldal ritkán lakott, csendes, elragadó vidéke, ahol Zastava-széles aszfaltcsíkok kanyarognak a kopár fennsíkok bozótjai között.

 

Isztria délen a Premantura-félsziget keskeny bajszocskájában végződik, melyet sok, áttetszően tiszta vizű, néhol homokos talajú öböl tagol. Természetvédelmi terület, de 20 kunáért autóval is végigporoszkálhatunk rajta (és persze fürödhetünk valamelyik öblöcskében). A félsziget csúcsán (azaz Isztria legdélebbi részén) a világ végén érzi magát az ember; a magas sziklákról be lehet ugrálni a kristálytiszta vízbe – és be lehet térni a bozótban, az embermagasságú nádas árnyékában rejtőző, Szafari bár-„ba” egy pohár hideg limonádéra vagy növényteára - fantasztikus hely, ha valaki arra jár, semmiképpen ne hagyja ki.

 

 

 

 

Pula számomra eddig az egyetlen igazi, nem csak a turisták kedvéért létező városa Isztriának: az utcákon helyiek közlekednek, van nagy hajógyár meg játszótér. Az utcákon néha egy-egy római kori kapu, templom vagy a lebilincselő amfiteátrum bukkan elő, a játszótérről szemmel lehet követni az út túloldalán lévő (vagy inkább kezdődő) hajógyár panelház-méretű munkadarabján hegesztő munkásokat, a tér másik végén pedig egy Bizánc-korabeli templomocska és egy szép római mozaik van. Itt találtam egyedül „igazi” piacot (hal, hús, zöldség, helyi vásárlóerő).

 

 

 

 

Pula a Monarchia fontos haditámaszpontja volt; védelmi rendszere számos kisebb-nagyobb, a komáromihoz hasonló stílusú erődből állt, ezek itt-ott felbukkanó romjai is színesítik a képet. A Verudela-félszigeten lévőt tengeri múzeumként (és teknősmenhelyként) hasznosítják, Aquarium néven – nagyon érdekes. A környék tengereinek élővilágát bemutató "akváriumok" képes felirataiból  megtudhatjuk, micsodák azok az izék, amelyek a parton a sziklák réseiből néha előbukkannak, de képet kapunk a környék halálos cápatámadásinak helyeiről és időpontjairól.

 

 

 

 

 

 

 

   

 

Rovinj a leghíresebb látnivaló – a szokásos, félszigetre épült óváros itt különösen hangulatosra és bájosra sikerült, az élményt az átlagosnál több turista sem tudja elrontani.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Porečből leginkább a hosszú római főutca elején, egymással szemben lévő két fagylaltos maradt meg: mindkettő hangosan invitálta a sétálókat, annál hangosabban és cirkuszba illő trükköket bevetve, minél inkább a szemközti egység felé húzott a kiszemelt vendég. Ha az ügyfél választott, egyedi módon kivitelezett tölcsér-komplexumokat kapnak az elvarázsolt gyerekek…

 

 

 

 

 

A félsziget belsejében a fehér kövekből épült, harangtornyukkal általában szintén szó szerint a velencei mintát követő városok tipikusan a dombok tetejére épültek. Az összes végiglátogatásához jó pár nyaralásra lenne szükség, de az eddigi kedvencek az alábbiak.

 

Motovun városának kúpja magányosan emelkedik ki a Mirna folyó völgyéből, így messziről is elragadó látvány – de a városba felmászni, esetleg a legfelső részen lévő, árnyas éttermi teraszról szemlélni a környéket még inkább ajánlott.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

Grožnjan szintén hegytetőn fekszik, kicsike, de szinte ép fallal körülvett városa meseház-gyűjtemény, girbe-gurba utcácskákkal. A második világháború után elmenekült olaszok házaiba képzőművészek költöztek, így szinte minden ház aljában egyedi és színvonalas galéria (tehát nem szuvenírbolt!) található.

 

 

 

 

 

 

 

 

Labin kakukktojás: mivel a közelmúltig bányaváros volt, a velencei falak között sok a volt Jugoszlávia, főleg Bosznia területéről érkezett lakos; a főtéren zsibvásár van, rézbográccsal és törökös kávéfőzővel. Helyi múzeuma a maga műfajában talán a legérdekesebb, amit láttam: a reneszánsz épület alatti táróban bányászati kiállítás, az épület különböző szintjein a környék hagyományos gazdálkodását és Tito felszabadító harcait bemutató kiállítás egyaránt helyet kapott.

 

 

 

 

Vodnjan eleven mezőváros, az utcákon traktorok és motorok, a belváros kőházai között is „igazi” élet zajlik. A tágabban vett környékről ide járnak olívaolajért és borért. Templomában múmiák és más relikviák találhatók, idekerülésük története is aranyos – tessék meghallgatni a magyar nyelvű audioguide-ot...

Bale Vodnjan és Rovinj között van; a belső városkapun belépve, a harangtorony körüli főutcácska körbeér, a kicsi kis udvarokban, a házak előtt helybéliek vagy zágrábi nyaralók múlatják az időt. Az egyik házacskában szép kerámia-galériát találunk; a művésznő, gyurgyeváci lévén, jól beszél magyarul, sok érdekeset megtudhatunk tőle a környékről.

 

Mindezek mellett sok kisebb, többé-kevésbé lakott település van, amelyeket a főutakról letérve érdemes útba ejteni és betekinteni a több száz éves falak közé. Például

Dramalj szellemvárosa Rovinjhoz közel fekszik, az 1700-as évek óta nem élnek benne emberek.

 

Pula és Labin között érdemes betérni Mutvoranba (a kép róla készült; Isztria legrégebbi temploma, de még érdekesebb a városfalon átvezető hármas kapu), majd Rakaljba (a városon túl, tengerparti dombon álló magányos templom, szép és érdekes kilátással).

 

 

 

 

 

 

 

De mindez tényleg csak néhány példa - rengeteg felfedeznivaló van még hátra...