A strandok büféi, éttermei „nemzetközi” kínálatukkal inkább a turisták biológiai szükségleteinek kielégítését, mint a gasztronómiai örömködést szolgálják, de ezektől eltekintve sok a helyi klasszikus alapanyagokra építkező (sok esetben a Gault Millau által is jegyzett, akár 1-3 sapkás) vendéglő.
Építkezni pedig bőven van mire: a tengerből kifogott halak, kagylók, rákok mellett a helyiek szeretik a borjú- és marhahúst (érdemes benézni egy hentesboltba), és szívesen foglalkoznak levegőn szárított sonka, császárszalonna, füstölt hús, stb. készítésével is… Mindezek mellett az erdőkben-mezőkön szarvasgomba, vargánya, vadspárga terem (amelyek a leggyakoribb ízesítői jellegzetes tésztaféléiknek).
A helyi turisztikai hatóságok példamutatóan propagálják a helyi kincseket: a
www.istria-gourmet.com című weboldal részletes és többnyelvű információkkal szolgál a tartomány éttermeiről és legfontosabb gasztronómiai élményeiről, azaz olívaolajairól, borairól, szarvasgombáiról és szárított, füstölt húsféléiről - mindenképpen érdemes áttanulmányozni, mielőtt valaki Isztriára indul. Az éttermeket saját pontrendszerben értékelik, de emellett adott esetben a Gault Millau és más kalauzokban elért eredményeiket is bemutatja. Az olívaolajaknál sok egyéb mellett megtudhatjuk, a termelő milyen típusú földön, milyen fajtákat termel, és terméke hány pontot kapott a L’extravergine című olívaolaj-katalógus legutolsó kiadásában. A szárított sonka, panceta készítését részletesen leírják.
Ami a borokat illeti, a legjobbak a félsziget északnyugati felén, a Lim-csatorna vonala fölötti szürke talajon teremnek. A
leghíresebb bortermelők viszonylag kis területen, a Momjan-Buje-Višnjan háromszög környékén koncentrálódnak – kivéve a
Matošević pincét, amely pont a Lim-csatorna mellett, Krunčići faluban található.
Szintén ezen a tájon, a Mirna folyó völgyében, a Motovun környéki erdőkben teremnek a
szarvasgombák: a híres fehér (Tuber magnatum Pico) csak októbertől márciusig, így a nyári utazók kénytelenek beérni a fekete fajtákkal.
A tengerparton, illetve a félsziget alsó felén jellemző vörös föld inkább az olajfáknak kedvező, a legjobb termelőket többnyire Vodnjan és Bale környékén találjuk.
Szárított sonkából és pancettából nekem csak a mindenütt kapható, Pazinban készült "gyári"-hoz volt szerencsém, de mindkettő kitűnő.
A dologhoz hozzátartozik, hogy az isztriaiak igencsak megbecsülik saját termékeiket: a helyi sonkából (amelyet a spanyolhoz hasonlóan, egészben tartanak a pulton és a hentes egy hosszú késsel és néhány perces procedúrával szel belőle néhány szeletet) 360 kuna, azaz 14 ezer forint körül van egy kiló (darabolt dalmát pršutot persze a harmadáért is lehet kapni). Első ránézésre a piacon a halak ára is magasabb, mint Pesten a Metróban. A borok és az olívaolaj sem nevezhetők olcsónak, bár ezeknél az ár nem mindig arányos a minőséggel - de ezekről majd később.