Inkább 25, mint 30 fok, néha egy-egy eső – a mostani, strandolás szempontjából rossz idő, zöldségeink számára általában optimális. Ugyanakkor a néhány milliméter csapadék ne tévesszen meg bennünket: néhány centiméteres földrétegen nem jut túl, növényeink gyökere szinte semmit nem tud hasznosítani belőle - ilyenkor is öntözni kell őket.
Nyáron általában az öntözés jelenti a legfontosabb feladatot a veteményeskertben.
Bár a mostani, átlagosnál visszafogottabb időben nyilván kevesebb vízpótlásra van szükség, felnőtté vált növényeink sokkal többet nedvességet párologtatnak, mint kiskorukban.
Néhány dézsa vagy négyzetméternyi növény felett érdemes elgondolkodni, hogyan lehetne az öntözést minél kevesebb kézimunkával megoldani.
Milyen gyakran és mennyit öntözzünk?
Azt szokták mondani, minél ritkábban, viszont egyszerre nagyobb vízadagot célszerű locsolni, annak érdekében, hogy a növények ne szokják meg a víz jelenlétét és mélyebb gyökereket eresszen. Szántóföldi termesztésnél ez biztos fontos szempont, de házi kedvenceinket nem kell felkészíteni arra, mi lesz, ha elüt minket a villamos. Talán egyedül a fűszerpaprika az, ahol nem előnyös a termésre nézve, ha folyamatosan vizet kap, más növényeknél nem probléma – bár sok esetben nem is fontos - az egyenletes vízellátás.
A nyáron is termelt zöldségfélék vízigény szempontjából az alábbi típusokba sorolhatók:
1. Extrém vízigény: ha saját káposztánkat akarjuk savanyítani, a káposztára legalább két-három naponta, jó sok vizet érdemes zúdítani
2. Folyamatosan nedves talajt szeretnek, de vízigényük csak legfeljebb közepesen nagy: zöldpaprika, padlizsán, gyökérzöldségek, saláták és levélzöldségek. A padlizsán ledobja a virágjait, ha kicsit is kiszárad a földje. A sárgarépának nincs akkora vízigénye, de ha szakaszos a vízellátás, a gyökér is szakaszos lesz: mintha egymásra rakott gyűrűkből állna. A nyersen fogyasztott saláták, mangold, stb. levele a ritkább vízellátás esetén „szálkásabb”, gyakran túl erős ízű lesz. A két-három naponkénti öntözés itt is javasolt, visszafogottabb mennyiséggel.
3. Nem kell folyamatosan vizet pótolni, de vízigényes növények: paradicsom, krumpli, brokkoli, kabakosok. Ezek viszonylag életrevaló növények, a számukra szükséges vizet nagy gyökérzetükkel megszerzik, így elegendő, ha hetente egyszer jó sok vizet kapnak. De semmi bajuk nem lesz, ha ők is két-három naponta kapnak kevesebbet, talán még jobban is örülnek neki. A kabakosok közül, a görögdinnyét csak a termések megjelenéséig szabad öntözni, különben nem lesz elég édes.
4. Ritkán, kevés vizet igényelnek: csak a bokorbab, meg a fűszerpaprika jut eszembe. Virágzáskor érdemes őket locsolni, egyébként a babnak szinte mindegy, mennyi vizet kap, a paprikának viszont nem tesz jót a túlzott öntözés.
5. Soha nem kell öntözni: csicsóka, gyomok.
Mivel öntözzünk?
Természetesen vízzel, de nem mindegy, hogy milyen a hőmérséklete és az összetétele.
A kútból, csapból kifolyó víz hideg, ami nem minden növénynek tesz jót: a paprika, padlizsán, de különösen a kabakosok fejlődését komolyan visszavetheti a rendszeres hidegzuhany. Emellett a friss csapvíz klórt tartalmaz, azt sem nagyon szeretik.
Összességében, legjobb az állott víz, mert az meleg, és a nemszeretem dolgok is részben lebomlanak benne. Tehát legcélszerűbb megoldás, ha szerzünk egy hordót, amibe a vizet gyűjtjük. Ha felfelé kicsit szélesedik, télen is a helyén maradhat, mert nem nyomja szét a megfagyó víz (nekem nem ilyenek vannak…). Beállíthatjuk egy eresz alá, így esővizet is összegyűjthetünk benne, egyébként slaggal megtöltjük legalább egy nappal a felhasználás előtt.
Közvetlenül a slaggal (tehát hideg vízzel) csak a nem melegigényes és betegségekre kevésbé hajlamos növényeket (pl. gyökérzöldségek, káposzta), valamint a salátaféléket érdemes öntözni. Nagy kánikulában rövid finompermettel a többit is kicsit felfrissíthetjük.
Hogyan öntözzünk?
Általában jobb a növények tövét öntözni: több jut a talajba, kevésbé betegszik a levelük. Tehát a vizeskannánkról (amivel a hordóból hordjuk az állott vizet) vegyük le a zuhanyrózsát.
Automatizálás a gravitáció erejével
Ha hordónkat el tudjuk úgy helyezni, hogy az ágyások felett kb. egy méterrel magasabban legyen az alja, a gravitáció és a gazdaboltokban kapható anyagok (32 mm-es KPE cső gerincvezetéknek, csepegtetőszalag, és a szükséges idomok) segítségével kiválthatjuk a kannás széthordást.
A dolog lényege, hogy a hordónk alját kilyukasztjuk, egy csapot illesztünk bele, amelyre pedig a 32 mm-es fekete műanyag- (KPE) cső csatlakozik:
A cső elfut a veteményes egyik széle mellett, a végére egy végzár kerül. A növénysorok mellett egy spéci csatlakozó segítségével csatlakoztathatjuk (a sornak megfelelő méretűre vágott) szalagokat a vezetékhez:
(A gazdaboltban elmagyarázzák, hogyan kell.)
Ha kész a „rendszer”, a hordóra szerelt csapot kinyitva, a víz (mennyiségtől függően) néhány óra alatt kicsöpög növényeink tövéhez.
Innentől kezdve, ha öntözni akarunk, slaggal néhány perc alatt megtöltjük a hordót, majd (rögtön vagy később) kinyitjuk a csapot. Mivel a víz lassan csöpög ki, közben felmelegszik, így nem baj, ha a friss vizet hagyjuk egyből kicsöpögni, de természetesen megvárhatjuk, míg víz megmelegszik, leülepszik előtte.
A hordó ill. a feltöltés méretezésénél vegyük figyelembe, mekkora területet fogunk ténylegesen öntözni vele: ha két-három naponként szeretnénk egy adagot kicsepegtetni, négyzetméterenként 5-10 litert érdemes számolni.
A kevesebb munka mellett a módszernek az is előnye, hogy kis területen is variálhatjuk a különböző vízigényű növényeket. (Pl. ha a vegyesen ültetett sárgarépát, fokhagymát egyformán öntözzük, utóbbi kirothad; viszont csepegtető öntözésnél a fokhagyma mellé egyszerűen nem teszünk tömlőt.) A nagyobb vízigényű növények a csepegtetés mellett némi extra vizet is kaphatnak.
További előny, hogy a hordóba tápoldatot, műtrágyát is keverhetünk.
Kapcsolódás az automata öntözőrendszerhez
Ha a kertünkben működik automata öntözőrendszer, a legkényelmesebb megoldás, ha veteményest is hozzá kapcsolódva öntözzük.
Ehhez a fák, bokrok csepegtető öntözéséhez használt fekete műanyag (LPE) cső a legalkalmasabb, de elegendő a kisebb (16mm) méret (a csepegtetőszalag nem bírja az öntözőrendszerekben alkalmazott nyomást).
Nálunk az öntözőrendszer részeként készült egy kerti csap, a hozzá vezető cső folyamatosan nyomás alatt van. Ezt a csövet meghosszabbítottam és kivezettem, elhelyeztem egy csapot, amely után az LPE cső kezdődik:
Két-három naponta egy-egy félórára szoktam megnyitni. (Természetesen az is lehetséges, ha valaki a kézi csap helyett, automatikusan szabályozza a veteményes öntözését, de mindenképpen érdemes az egyéb csepegtető köröktől külön körre rakni és külön programozni.)
Mivel a veteményesben a sorok távolsága kisebb annál, hogy – a bokrokhoz hasonlóan - S-alakban hajlítgatva vezetgessük a csövet, érdemes itt is a veteményes szélén egy gerincvezetéket csinálni (akár lyuk nélküli, nem csöpögtető csőből) és a sorokhoz egyenes csöveket T-csatlakozóval csatlakoztatni:
Az öntözőrendszerre kapcsolt megoldás hátránya, hogy „csak” vizet tudunk a növényeknek adagolni. Előnye, hogy az LPE csővel és a kapcsolódó idomokkal sokkal egyszerűbben, gyorsabban megvalósítható a dolog, mint a szalaggal. Emellett a tömlőt elvileg évenként cserélni kéne; gyakorlatban két évet kibírnak, de utána a csepegtető lyukak a vízkőtől eltömítődnek.
