Hol volt, hol nem volt egyszer az emberiség, aki hosszú évszázadok óta nemesítgette, szelektálgatta az önfenntartását szolgáló növényeket, hogy minél tartalmasabb, ízletesebb élelmiszert nyerjen belőlük. Aztán született egyszer egy növénynemesítő, aki rájött, teljesen mindegy, milyen élelmiszert szeretnének az emberek vásárolni, úgyis azt vesznek, amit kapnak, tehát a növénynemesítés céljait elsősorban a termelőktől kell megkérdezni.
Ők azt mondták, legyen a paradicsom tetszetős, mosolyogjon az emberekre a habtálcáról; ne kapjon betegségeket, hogy ne legyen olyan macerás termelni; bírja jól a szállítást, sokáig a tárolást, hogy a boltos szívesen rendelje; az íze, állaga mindegy, hogy milyen.
Azóta a paradicsom szabályos kerek, nejlonszerű héján csak szamurájkarddal lehet keresztülhatolni, íze nincs, állaga kásás.
Milyen fajtákat érdemes ültetni?
1. Húsparadicsomok
Ezeket a nagyméretű fajtákat nálunk „parasztparadicsom”-nak is szokták hívni. Talán betegségekre való érzékenységük miatt ritkaságszámba mennek, de páratlan ízük és állaguk kárpótol a gondos nevelésért. Termésük vagy lapított gömb alakú, kisebb-nagyobb bordákkal szabdalt felületű, vagy kissé megnyúlt, esetleg hosszúkás, elkeskenyedő végű, de sima felületű szokott lenni. Ez utóbbiakat szokták „ökörszív”-nek hívni. Színük változatos, a rózsaszíntől a megszokott pirosig, de a teljesen érett termésen is lehetnek – elsősorban a kocsány tövénél - zöldes-sárgás foltok.
Állaguk nevükhöz méltóan húsos, de nem kásás, héjukkal együtt szinte szétolvad a szájban; kevés magjuk van. Színtől függetlenül rendkívül zamatosak, nem savasak, érett, de szinte elegáns ízük van. A „finom” szó minden szempontból találó rájuk. A télire eltett paradicsomlé gerincét adhatják, mondhatni a paradicsom Cabernet Franc-jai.
Góliát (bulgáriai fajta)
2. Koktélparadicsomok
Elsőre talán micsurini jelenségnek tűnnek, de valójában elég ősi típusok lehetnek: nagyon igénytelenek, betegségekre nem érzékenyek, a legkésőbb adják meg magukat az érkező télnek. Folyamatosan hozzák virágfürtjeiket, a kis termések gyorsan beérnek, így a leghosszabb szezont biztosítják számunkra. Ízük egyszerű, de jó: savas is, édes is egyszerre. Kedvencem a sárga, körte alakú fajta, amelynek érdekes alakja mellett az íze is kiemelkedő. (Egyébként általában jellemző a paradicsomra, hogy a fakó, nem piros színűek gyakran sokkal ízletesebbek, mint a színre is nemesített „szabályos” pirosak.)
3. Hagyományos étkezési fajták
A fentiek mellett természetesen sok ízletes, hagyományos fajta (Lucullus, San Marzano, stb.) létezik, amelyekből érdemes ültetni, ha valaki hozzájut.
4. Ipari (konzerv-) paradicsom
Ha minden kötél szakad, és csak vásárolt palántát tudunk/szeretnénk ültetni, a feldolgozásra szánt fajták megfelelő beltartalommal kell rendelkezzenek, így kénytelenek valamennyire jóízűek lenni. Hátrányuk, hogy (a kombájnos aratás érdekében) nagyjából egyszerre, ősszel érnek be, és sűrűn kell ültetni őket (tehát több palánta kell belőlük). A későn, egyszerre érés ellen a hónaljhajtások kicsípésével (ld. később) védekezhetünk.
Hogyan lehet palántához jutni?
Sajnos nehezen – a legbiztosabb, ha magunk nevelünk palántát. Mint korábban megírtam, nem bonyolult. Ha hosszú szezont szeretnénk, a magokat valamikor februárban célszerű elvetni, de az áprilisban, szabadföldbe vetett magokból is várható termés.
Ha a palántákat vásárolni szeretnénk, elsősorban a piacokat érdemes célozni. A fent leírtak közül leginkább az ipari jellegűekből és koktélparadicsomból találunk, de néhol akadnak különlegesebb fajták is, ha megbízunk a termelőben. Mindenesetre, igazán jó húsparadicsom-palántát én nem láttam.
Hogyan lehet vetőmaghoz jutni?
Ha megpróbálkozunk a palánta-neveléssel, ahhoz ugye magot kell szerezni. Koktélparadicsom-magot (beleértve a sárga körtealakút is) a gazdaboltokban, barkács-áruházakban, stb. lehet kapni, de az átlagosan elterjedt normál étkezési fajták nem érik meg a vesződséget. Külföldről vetőmagot viszonylag elviselhető postaköltséggel lehet rendelni (Az idén pl. az alábbi címen elérhető üzlettől rendeltem, a postaköltség a rendelés értékétől függetlenül 1,2 GBP volt.) A húsparadicsomokat "beef tomato", vagy "Fleischtomaten", az ökörszíveket "oxheart", "cuore di bue" neveken érdemes keresni.
Ha valamelyik fajta beválik (és nem hibrid - ami egy hagyományos fajtáknál azért elég furcsa lenne…), a későbbi években „előállíthatjuk” magunknak a szükséges magot: egy szép, egészséges termésből kivesszük a magokat, szűrőben vízzel alaposan leöblítjük, és egy kistányérra kiterítve megszárítjuk. Én évek óta egy Bulgáriából származó, Góliát nevű fajtát ültetek ilymódon, nekem bevált.
A paradicsom ápolása
Valamikor április közepe és május közepe között kiültetjük a palántákat (palántás cikk Kiültetés fejezet).
Fontos tudni, hogy a paradicsomfajtánk milyen módon növekszik: a hús- és koktélparadicsomok gyakorlatilag kúszónövények, ezeket egymástól kb. 60 cm-re kell ültetni, és kell majd melléjük egy támaszték, azaz egy kb. embermagasságú karó. Ahogy növekszenek, a karóhoz hozzá kell kötözni őket – erre a célra én igazi (lebomló) raffiát használok. A műraffia idővel szétfoszlik, és ha nem akarunk évek múlva az egész kertben színes műanyagcafatokkal találkozni, jobb, ha egy tekercset sem veszünk. (Ilyen szempontból megfelel a spárga is, de a raffia széles lapjai nem vágnak úgy a növény húsába, mint a vékony spárga.)
A nagyobb terméseket hozó paradicsomoknál fontos tennivaló a hónaljhajtások eltávolítása. Bár a paradicsom már évszázadok óta Európában van, úgy látszik, nem felejtette el trópusi származását: először szeretné szép, nagy, terebélyes növény lenni, és csak valamikor később virágozni ill. teremni. Ennek érdekében a levelek tövénél (alulról felfelé haladva) újabb és újabb hajtásokat növeszt. Sajnos a mi klímánkon ilyesmire nincs idő, ezért arra kell törekedni, a növény csak a fő hajtását növessze, és azon hozzon termést – a levelek tövénél előtörő hajtásokat ki kell csípni.
(Lásd a két kép közötti különbséget.)
Ha növényenként egy, maximum két hónaljhajtás észrevétlenül megnő, elkezd virágozni, meghagyhatjuk, de ennél sűrűbbre ne hagyjuk a növényt.
A koktélparadicsomnak elég a az alsó oldalhajtásait kicsípni, kb. 1 m magas korától nem kell különösebben ritkítani, mivel gyorsan beérleli a terméseit.
A konzervfajták (és az étkezésinek árult fajták nagy része, pl. Elán) kompakt, bokorszerű formát alkot (determinált fajták). Ezeket elvileg nem kell ritkítani, de ebben az esetben csak valamikor ősszel, egyszerre lesz sok érett paradicsomunk.
A húsparadicsomok az átlagosnál érzékenyebbek a betegségekre, ezért legalább havonta egyszer, esős időben akár 10 naponta 1%-os bordóilé-oldattal érdemes megpermetezni. A bordói lé biogazdálkodásban is használható, kellő körültekintéssel alkalmazva semmilyen káros hatása nincs sem a termésre, sem a környezetre, ugyanakkor a lisztharmat kivételével a legtöbb betegséget meg lehet vele előzni (vagy legalábbis kordában tartani).
A paradicsom elég sok vizet igényel, de nem szükséges folyamatosan nedvesen tartani a földjét; heti egyszeri (dézsásoknál inkább kétszeri) alapos öntözés, elég neki. Lehetőleg csak a földet és ne a növényt locsoljuk (mivel a széllel a levélre jutó gombaspórák a víz hatására aktiválódnak), de forró nyári napokon egy rövid, frissítő, késő délutáni (amely után még megszárad a növény) zuhany inkább hasznos, mint káros.
Valamikor július közepe – vége felé szoktak az első termések beérni. A saját paradicsom legnagyobb előnye, hogy teljesen érett állapotban szedhetjük le. Ha valaki esetleg nem tudná, a paradicsom utóérésre is képes, a forgalomba kerülő paradicsomot féléretten, fakó narancsszínű állapotban szedik, és a boltba eljutás közben kell beérnie. Az utóérett termés közel sem olyan, mint amelyik a tövön a teljes érésig szívja magába a tápanyagokat, ezért ezt a tulajdonságát nekünk csak ősszel, a hidegek beköszöntével érdemes kihasználni.