Anyósom szokott mesélni a többé-kevésbé régi idők hagyományos, mai szemmel sokszor bizarr ételeiről, amelyeknek a környék, a Vág, Nyitra és több kisebb folyó által szabdalt Komáromi-síkság termékeny talaján nőtt zöldségek és a kamrában lógó füstölt disznóságok az alapjai.
A fűszerpaprikás kalácsról csak hírből hallottam, a dinsztelt hagymával töltött, paprikás lével tálalt gombóccal, és a „sült papriká”-val, azaz a zsírban, füstölt sonkával, habart tojással megpirított, vastag zöld húsú, változóan csípős paprika-szeletekkel találkoztam is. De a legérdekesebb számomra a salátafőzelék.
Először is, bár a fenti ételekre sem gondol feltétlenül szívesen az átlagos ízlésű és epéjű ember, a fehér lében, némi füstölt sonkával úszkáló, töttyedt saláta meglehetősen szokatlannak tűnik. Ezt ellensúlyozza, hogy szemmel láthatóan nem egész napos mezei munkák energiaszükségletét hivatott biztosítani, akár kenyér nélkül is meg lehet enni.
Másodszor, bár ezek a paraszti ételek a józanul beosztott saját termelésű alapanyagokon alapulnak, a salátafőzelék első látásra mintha kilógna ebből a sorból, városi szemmel szinte luxusételnek tűnik: kisebb salátából akár húsz fej is kell egy családi adagnak. De a saláta egyszerre érik, gyorsan öregszik, és ha valaki nem adja el, kénytelen valamit kitalálni, hogy minél gyorsabban megegye…
Harmadszor, bár egy kezünkön megszámolhatjuk a hozzávalókat (vagy talán pont ezért), kevés olyan étel van, amelyik ennyire függ a hozzávalók minőségétől. A naszvadi saláta nem olyan, mint amit a pesti piacokon általában árulnak: akár fiatal, sárgászöld kézilabda, akár érettebb, fűzöld focilabda, mindenképpen ízletesebb, inkább puha, mint ropogós. A saláta mellett a fő alkotóelem a füstölt sonka – ami persze szintén más, mint a városi: nem annyira füstös ízű és kevésbé sós. Néha a feleségem nálunk vett 4-5 jó nagy fej salátából, bolti füstölt húsból készít – mintha nem is ugyanaz az étel lenne
Valahogy így készül: jó nagy fazékban, sertészsíron megpirítják a kb. 2x2x0,5 cm-es lapokra vágott sonkát. Felöntik annyi vízzel, hogy ellepje, és fél órát főzik. Hozzáteszik a negyedekbe vágott salátafejeket, és további fél óráig párolják, míg a saláta összeesik. A végén a levébe ízlés szerint tejfölt kevernek. Sem sót (a sonka miatt), sem fűszert nem tesznek bele
Ahogy fent is írtam, kissé szoknivaló textúrájú, de összességében kellemes, a spárgára emlékeztető illatú és ízű dolgot kapunk – ha valakinek van húsz kis fej salátája.